Sajtóközlemény III.

Visszajáró táborozókat is fogad a GEMMA Fejlesztő Kuckója
Idén nyáron immár harmadik éve szervezte meg nagy népszerűségnek örvendő nyári táborait a GEMMA Központ. Fejlesztő Kuckója két hónapon át, egyhetes fejlesztő táboraiba hívta az óvodás és kisiskolás korú gyermekeket. A viselkedési és fejlődési specifikummal bíró táborozók zömében Csongrád megyéből érkeztek, de van, akit Izsákról hordtak minden nap Szegedre a szülei.
A GEMMA Fejlesztő Kuckó a térségben egyedülálló fejlesztő programmal hirdetett nyári tábort június közepétől augusztus 19-ig. A hétfőtől péntekig tartó táborok célja a közösségépítés, a gyermek aktivitásának fokozása, a helyes viselkedésminták, magatartás- és szokásrendszerek átadása volt. A turnusok főbb feladatai között szerepelt a napirend betartása, a szabadidő minőségi eltöltése, az együttjátszás megélése, a közösségi élmény és hangulat megteremtése.
-A most már hagyományosnak mondható nyári táboraink eszköze hétről hétre ugyanaz: a mozgás, melynek a középpontjában a labda áll. Minden nap más, ugyanakkor a labdával történő együttmozgás állandó. Táboraink jólbevált rutin és szabályrendszer szerint zajlottak, mégis: a gyerekek számára a nagyfokú szabadságot kínáljuk. Kötötten és – a labdának hála– szabadon tölthetik napjaikat nálunk. A foglalkozások során a gyerekek körbe ültek, irányítottan, mégis kötetlenül, együtt játszhattak – magyarázza Berta Éva szakmai vezető.
Dobi Jácinta Anna a gyermek- rehabilitációt végző intézmények számára kiírt munkahelyteremtő pályázat, a GINOP 5.1.7 projektnek köszönhetően csatlakozott a Gemma Fejlesztő Kuckó csapatához; zeneterápia foglalkozásokat tartott a heti 10-15 gyermeknek. Az idei nyáron először próbálhatta ki magát a nyári táboroztatásban, öt turnus tapasztalatát foglalta össze:
-Hétfőtől péntekig észrevehetően sokat fejlődnek a gyerekek: az utolsó napon az arcuk apró gesztusaiból, rezdüléseiből is észrevettem a változást. Látszott, hogy élvezik a felnőttek társaságát. Bár a fejlesztő foglalkozások meghatározott keret szerint zajlottak, a gyerekek kötetlen játékként élték meg a napokat. A körjátékokban egyre önállóbban vettek részt, ügyesen betartották a játékszabályokat, valamennyi feladat lekötötte őket. A zene pedig ellazít, és én sokat énekeltem nekik.
Pozitív tapasztalatairól vall az egyik idejáró gyermek édesanyja:
-Mi már 3 éve minden nyáron a GEMMA tábort választjuk. Itt mindenki elfogadó és imád a kisfiam ide járni. A napi rutinba olyan élethelyzeteket csempésztek fejlesztésként, ami szerintem sok családnak problémát okoz. Nagyon szeretem, hogy a gyerekek szükségleteit és másságát figyelembe véve a legtöbbet hozzák ki a kisfiamból. Ő rengeteget fejlődik egy- egy tábor alatt, többek között az önállóság terén. Szerintem az egyik legfontosabb az ide járó gyerekek számára, hogy itt mindenki elfogadja őket. Nem túlzok, ha azt mondom, a legjobb választásom volt, hogy 3 évvel ezelőtt esélyt adtam ennek a tábornak.
Egy másik szülő szerint már attól jó a GEMMA-tábor, hogy létezik.
-A szakemberek teremtettek egy olyan lehetőséget, amely kortól és állapottól függetlenül, élménydús és mindenekelőtt a gyermekek számára biztonságos és elfogadó környezetet biztosítva a nyarat felejthetetlen kalandokká teszi. Ahonnan a gyermek nem szívesen jön el, és boldogan érkezik nap mint nap. Egy szülőnek az egészséges gyermek nyári elhelyezése is nagy kihívás, azonban a sérült gyermekek elhelyezése – egészen a GEMMA táborokig- megoldhatatlan volt: az átlagos táborok nem fogadják őket. A dolgozó szülők gyakorlatilag ellehetetlenültek ebben az időszakban. Évek óta kihasználjuk ezt a nagyszerű lehetőséget, és nagyon hálásak vagyunk érte. Olyan programokon vehetnek részt a csemeték- kisvonatozás, állatsimogatás, hajókázás, kocsikázás, fürdőzés-, ami nap mint nap fejleszti őket és leköti energiájukat. Csak remélni tudjuk, hogy az elkövetkező nyarak során is biztosítani tudják ezt a lehetőséget az érdeklődőknek.
A fejlesztés rugalmasan, a szakmai alapelvek szem előtt tartásával valósult meg, éppen úgy, ahogy a GEMMA intézményeiben is. Ennek is köszönhető, hogy többen évről évre résztvesznek a nyári programban, sőt, az sem ritka, hogy több héten keresztül a GEMMA-val táborozik a gyermek.
2021.06.07

Elérhetőség

06 62/891-800

gemmaiskolakft@gmail.com

6724 Szeged, Bakay Nándor u. 50.

7-es trolibusz – Leszállás: Bakay Nándor utca

90, 90F autóbusz – Leszállás: Csemegi-tó vagy Tisza Volán Zrt.

Nyitvatartás

Hétfőtől-Péntekig: 7:30 – 16:30
Hétvégén és ünnepnapokon: ZÁRVA
Szünidőkben ettől eltérő nyitvatartási idő is lehet